A kölykök felnevelése ,,Hunterriers-módra"Kedves Látogatónk!

Engedd meg, hogy bemutatkozzam! Banyának hívnak, 2010-ben születtem az erdő mélyén, Kefe és Darren lányaként. Én leszek az, aki végigkalauzol Téged a következő pár percben és bemutatja Neked, hogyan is nőttem fel sok-sok kedves testvéremmel együtt a Koldusszállási Vadászházban! Az alábbiakban megismerheted, hogyan töltik életük első 10 hetét a Hunterriers-csemeték szerető gazdik és sok-sok jóbarát társaságában! Jó szórakozást kívánok hozzá!
Az első 3 hét
Életünk első 3 hetét az elletőládában töltjük Kefemamival, aki el sem mozdul mellőlünk. A ládánk a gazdijaink otthonában van, így egész nap kapcsolatban vagyunk velük, ahogy egészen korán hozzá szokunk a rádió, a porszívó hangjához és az egyéb háztartási zajokhoz. Az első 3 hétben Kefemami éberen őrködik felettünk, sem idegen kétlábú, sem idegen négylábú nem jöhet a közelünkbe. A 21. naptól azonban kinyílik számunkra a világ!
A 4. hét3 hetes korunkra már szemünk, fülünk nyitva és ha bizonytalanul is, de már tudunk járni is, felderítjük a ládikónkat. A 21. napon kapunk először szilárd eledelt! Ez jó kis móka, beterítjük vele az egész ládát! Emellett naponta kétszer egy órára Kefemamival kimehetünk a szabadba! A tóparton van kialakítva számunkra egy körbekerített hely, egy kényelmes alvókuckóval és sok-sok játékkal. Pár nap után rájövünk, hogy sokkal jobb buli kint lenni, mint bent! Annál is inkább, mert bár Kefemami még éberebb odakint, de pár percre már közelebb engedi hozzánk Mikey és Parázs nagybácsit, valamint Lipót Urat. A 4. hét végére aztán már igazi kis akrobatákká fejlődünk és elérkezik a pillanat, amikor kimászunk a ládából! A gazdik arra érnek haza, hogy az egész lakás tele van ír terrier kölykökkel! Ez pedig azt jelenti, hogy elérkezett a következő fontos változás életünkben: kiköltözünk a kölyökoviba!
Az 5. és 6. hétA kölyökovink ideális hely a kutyakölyköknek arra, hogy biztonságban tudjanak nagy területen mozogni, ahol rengeteg játék, búvóhely, mászóka van számunka kialakítva. Fontos része a faház, ahonnan napközben egy kis ajtón át tetszés szerint szabadon közelekedhetünk az udvarra és onnan vissza. A faházban kényelmes fekhely van számunkra kialakítva, Kefemami pedig bármikor elvonulhat egy magas pihenőrehelyre, ahova mi nem tudjuk követni. Éjszakára természetesen az ajtó zárva van, mi pedig biztonságban aludhatunk. A napközben nyitva lévő ajtónak fontos szerepe van abban, hogy már egészen korán megtanuljuk a szobatisztaságot! 5 hetes korunktól az udvaron végezzük el a dolgunkat, a házikónk teljesen tiszta marad! Éjszakára az ajtó közelében elhelyezett ujságpapírt használjuk, a ház többi része tiszta marad.
Az udvarunk közvetlenül szomszédos Lipót Úr és Parázs nagybácsink kenneljével. Az első itt töltött hetünk alatt ha csak a rácson keresztül is, de folyamatosan kontaktusban vagyunk velük és ismerkedünk. Az udvarunk közvetlenül az erdővel határos, így mindig hűs van. A rengeteg játék közül a kedvencünk a kötélen fellógatott szarvasagancs és labda, amelyekkel remekül lehet szórakozni.
A 7. és 8. hétA napirendünk változatlan, ugyanakkor új programokkal és tanulnivalókkal bővül minden napunk! Egyre többet foglakoznak velünk a gazdik egyesével az asztalon és odakint is. Mivel a közös séták idejére színes nyakörvekkel vagyunk megjelölve, így messziről is jól látják, hogy melyikünk hogyan reagál bizonyos szituációkban. Például kinek van lent a legtöbbet az orrocskája, ki volt a legbátrabb a vízparton, melyikünk volt olyan bátor, hogy ússzon egyet a tóban! Mert bizony így, a 8. hét tájékán már nagyon gyorsan fejlődünk és olyanokat is megteszünk, amit nem sok kutyakölyök mer! Például úszunk! Persze nem mindegyikünk, de minden alomban van 2-3 olyan bátor jelentkező, aki bevállalja. Ez pedig egyrészt Kefemaminak köszönhető, akitől örököltük a kimagaslóan jó idegrendszert és nyitottságot, magabiztosságot az új, ismeretlen szituációkban is. Mikey bácsi is nagy segítség, hiszen ő egy igazi vízibolond, akit bátran követünk a tóba! Az úszáson kívül is a vízpart a kedvenc játszóhelyünk! szívesen segítünk például horgászni is!
Elérkezik az első autós utazásunk ideje is. Ehhez egy nagy boxba helyeznek minket együtt, és a platón természetesen helyet foglal valünk Kefemami és Parázs, vagy Mikey is. Az első pár út kissé szokatlan, de gyorsan hozzászokunk, hogy tulajdonképpen ez egy kellemes dolog. Mindig egy nagy játék után utazunk, amikor már el vagyunk fáradva, így még el is alszunk a végén a kellemes hintázástól.
Minden nap három alkalommal hosszabb időt töltünk az udvaron kívül, a tóparton, a korábban már említett körbekerített részen. Ilyenkor a gazdik folyamatosan velünk vannak, együtt játszunk és minden nap feltesznek minket az asztalra. Itt megtanulunk nyugodtan állva maradni, sok-sok simogatásért és jutalomfalatért.